BLOG BEMUTATÁSA

Szeretettel köszöntöm látogatóimat!Karácsonnyal kapcsolatos témával foglalkozik oldalam.Saját szerkesztésű képeslapok,melyek elküldhetőek,az oldalsávon található képre kattintva képeslapküldő oldalamról.Ezenkívül,mesék,ünnepi receptek,karácsony eredete,a szenteste története.
A bejegyzések menüpont alatt találhatóak,kellemes időtöltést kívánok.Az oldal szerkesztője Anikó


CHAT -BOX Rövid üzeneteknek


2010. augusztus 30., hétfő

A szenteste története

Gábor Tunyogi Csapó - A szenteste története


- Papa, papa, ugye elmeséled megint, hogy is volt Azon a szentestén? - A kis Bori rövid szoknyás forgószélként rohant át a tágas lakószobán, és átölelte az apját, aki éppen az utolsó csillagszórókat tekerte rá az embermagasságú fenyő Legfelsőbb ágára.
- Naná, hogy elmondja - kiabálta Feri, aki alig maradt el húga mögött. Ő már persze méltóságán alulinak tartotta volna, hogy átölelje apját. - Ugye elmondod, apu? A szentestén a szenteste történetét ... Elmondani muszáj.
- Ugyan, gyerekek! - Intette le őket az apjuk, ami persze álszent képmutatás volt, Hiszen titokban nagyon büszke volt arra, hogy felcseperedő gyermekei - Feri már Tizenkét éves volt, Bori már kilenc - még mindig nagyra becsülték a papa meséjét. - Hányszor hallottatok már? Hiszen kívülről tudjátok! Tanultátok az iskolában van ...
- Ugyan, apu! Az iskolában! Süket duma! - Feri fölényesen legyintett. - Senki nem tudja olyan szépen, mint te! Senki!
- Csodálatosan szép éjszaka volt - kezdte Bori ragyogó szemmel. - Természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj ... Nem, papi, igazán! Senki nem tudja ilyen szépen!
- Te lány, Hiszen kívülről tudod az egészet!  - Na és? Baj az? - Bori hangja könyörgőre fordult.
- Pont ez a hecc benne - tódította Feri.
- Jó, jó, ha mindenáron akarjátok, - adta meg magát elégedetten az apa. A két gyermek ujjongva futott a széles fotelhez, amelyen még mindig kényelmesen elfértek mindketten, illedelmesen leültek s apjuk arcára függesztették tekintetüket, Amikor az helyet foglalt velük szemben, a másik fotelben.
- Nem hát ... - Kezdte az apa. - Csodálatosan szép éjszaka volt, természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, mégis az az éjszaka fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj. Az izzó csillagok között magasan lebegett a telihold, az egész eget földöntúli fény töltötte legyen, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem látott emberfia. A nevű városkában Betlehem Azonban ezt nem vette észre senki, az emberek sajnos mindig hajlottak a vakságra, s bizony Ezen nem változtatott az utolsó ezerkilencszázkilencvenhat esztendő sem. Egy városka szűk, tekervényes utcáin fiatal emberpár botorkált küszöbről küszöbre, szállást keresve. Mindenki láthatta, hogy alig állnak a lábukon, de ...
- Mindenki láthatta volna, papa, - igazította helyre Bori az elbeszélés menetét. Az apa mosolyogva bólintott.
- Mindenki láthatta volna, igazad van, Bori, de senki nem akarta látni. Őket mindenütt elutasították, mert az emberek ...
- Buták és önzők - mondta a két gyerek egy hangon.
- Úgy van, és sajnos Ezen sem változott semmi azóta - folytatta bólogatva az apjuk.
- Ó, ha tudták volna ... - Suttogta Bori kellemes borzongással.
- Hülyeség - oktatta ki a bátyja. - Akkor állatian unalmas lenne az egész.
- Hogy beszélsz? Szégyelld magad! - Háborodott fel Bori.
- Hogy beszélek? Így beszélek! Talán nincs igazam, apu?
- Na, na ... Amit mondtál, Bizonyos szempontból igaz, de ahogy mondtad ... : - Na látod! - Kiáltott egymásra a két gyerek azonos szavakkal, mert mindkettő úgy érezte, az apa neki Adott igazat.
- Szóval, az ifjú párt mindenütt elutasították - folytatta gyorsan az apa, meg akarván előzni a csírázó veszekedés kifejlődését. - Pedig szegény asszony már csaknem összeesett. De hiába, akárhol kopogtattak is, minden ajtó zárva maradt. Támolyogtak hát tovább és ...
Ezúttal lakásajtó a gongjának dallamos zengése elektromos szakította félbe az elbeszélést. Az apa bosszúsan ráncolta a szemöldökét, az Anya idegesen szaladt egy konyhából.
- Hát ez meg mi - támadt neki szokott idegességével a férjének -, vársz valakit?
- Dehogy várok - védekezett a férfi. - Nem is tudom, ki az őr ...
Az elektromos gong újra megszólalt.
- Nahát, ez aztán! - Az anya összecsapta a kezét. - Ilyen nincs! Hát már a szentestén sincs az
embernek nyugta?
- Te, nem lehet, hogy ... - Suttogta Bori a bátyja fülébe. - Te, az lehet, hogy ...
- Hülyeség - mordult rá halkan Feri. Rövid megfontolás után meg is ismételte. - Hülyeség.
A gong hangja harmadszor zengett végig a lakáson. Az anya idegesen összerándult. Az apa gyámoltalanul megemelte a Vallat, torkát köszörülte, megigazította a nyakkendőjét, és az ajtó felé indult. A gyerekek követni akartak volna, de az anya visszatartott őket a lakószobában.
A lakásajtó KÖZVETLENÜL A kertre nyílt, Amint az Gyakran előfordul földszintes családi házaknál. A kinyíló ajtó keretét ezüstös fényt árasztó köd töltötte lehet, se titokzatos sugárzás közepén két árnykép állott, egy Vézna férfi, fáradtan lecsüggő vállal, s egy elformátlanodott Asszonyi alak.
- Bocsásson meg, uram ... - A fáradtságtól rekedt hang szinte csak suttogott. - Bocsásson meg, de fényt láttam ... Legalábbis azt hiszem ... És gondoltam ... Hektáros megkérhetném ... Ha tudnának szállást adni ... Az asszonyom már összeesik ... Hiszen látja, ebben az állapotban ... Csak erre az Egyetlen éjszakára ...
- De ilyet ... Ki hallott már ilyet? - A megzavarodott apa hangjából határtalan elképedés beszélt.
- Itt vannak! Ők Azok! - Suttogta Bori. Ki akart surranni az előszobába, de anyja a karjánál fogva visszahúzta.
- Ha csak pár órára is - könyörgött tovább a rekedt hang. - Hogy kicsit megpihenjen szegény. Hiszen már lépni sem tud.
- De hát ... Hogy jut egyáltalán erre a gondolatra, ember? - Tört ki az apa. - Attól félek, eltévesztette az ajtót. Ez nem hotel vagy fogadó, Hanem magánlakás. Érti? Menjen ...
- Nincs nekünk pénzünk, uram. Semmink sincs, nem tudnánk fizetni - suttogta végképp megtörve a hang.
- Ó hát ez ... Ezt igazán sajnálom ... De hát ... Igazán nem tudom ... - Az apa érezhetően elbizonytalanodott.
- Engedd kell őket, papi, Engedd kell őket! - Bori hangja tisztán csengett, mint az üvegharang.
- Fogd a szád legyen! - Kiáltott rá az anyja, s visszalökte a gyereket a lakószobába. - Maguk pedig menjenek az állomási misszióhoz, vagy az üdvhadsereghez! - Kiabált az ajtó felé. - Mit képzelnek? Egyszerűen berontani vadidegen emberekhez, még hozzá éppen szentestén! Csukd be az ajtót, Ferenc, azonnal csukd be!
- Nagyon sajnálom. - Az apa a Vallat vonogatta, bizonytalanságát mintha elfújták volna. - Igazán lehetetlent kívánnak, be kell látniuk maguknak is. - Becsapta az ajtót, de rövid megfontolás után újra fölrántotta. - Próbálják meg a rendőrőrszobán - kiabált, pedig már nem is látott senkit. - Ott biztosan kapnak valami segítséget. Jobbra a második utca.
A titokzatos, áthatolhatatlanul fénylő ködből válasz érkezett; Ez azonban egészen más hang volt, tisztán és mélyen kondult, de hidegen és keményen.
- Mégse volt fény az, amit látni véltem.
Az ajtó végképp becsukódott. Az apa Ezúttal beakasztotta a biztosító láncot is, kétszer ráfordította a kulcsot, aztán visszatért a lakószobába, ahol az anya a hangosan zokogó borít korholta.
- Ne Csinálj cirkuszt, Bori! Mit tudod te, miféle emberek voltak? Hajléktalanok, csavargók, talán bűnözők is! Kinek jutna egyébként eszébe így bekéredzkedni egy idegen otthonba? Álmunkban még a torkunkat is elvághatták volna! Ó, a kalács! Te jó ég, a kalács!
Megfordult, és kiszaladt a konyhába. Bori sírt még egy sort, mély Feri gondolatokba merülve bámult maga elé, mintha a perzsaszőnyeg mintáit tanulmányozta volna. Az apa le-föl járkált a szobában, megigazított néhány állítólag ferdén logó képet a falon, aztán a szobájukba küldte a gyerekeket, hogy elrendezhesse az ajándékokat a gazdagon díszített karácsonyfa alatt. A szenteste története befejezetlenül maradt. Nem is esett szó róla, soha többé ...